Jó olvasást!
Bííía xx
Egész nap láttam Chelsea arcán a rémületet. Mikor megtudta hogy Stacey anyja nem élte túl a szülést senkivel sem beszél és teljesen megába fordult. Megkértem Eleanor-t és Perrie-t ha már velem nem akar beszélni legalább ők próbálkozzanak de semmi. Senkinek sem nyitja ki az ajtót sőt még nem is válaszol.
Most lent ülök Shell-lel a nappaliba és éppen valami filmet néztünk amikor lépteket hallottunk fentről. Először azt hittük hogy valamelyik lány vagy Zayn és Niall de mikor odanéztem Chelsea állt előttem kisírt szemekkel. Azonnal felpattantam és megöleltem. Megint sírásba kezdett és erősen szorított. Mikor eltávolodtunk a szemébe néztem de ő elfordította a fejét.
- Gyere fel beszéljünk. - suttogtam halkan majd megragadtam a kezét és felhúztam az emeletre. Bent megtaláltam El-t és Perrie-t ahogy telefonálnak de az ő arcuk is meggyötört volt csak úgy mint mindenkinek ma. - Kimennétek? - kérdeztem mire mind a ketten bólintottak és lementek. Chelsea óvatosan leült az ágyára majd a lábát kezdte tanulmányozni. Gondoltam hogy ő ebbe a beszélgetésbe nem fog belekezdeni így kezdtem én.
- Mi a baj? - kérdeztem majd a kezéért nyúltam amit meg is fogtam. Elkezdett rázkódni a háta innen tudtam hogy sír. Magamhoz szorítottam és a hátát kezdtem dörzsölni.
- Én is így fogok járni. - mondta mikor elengedtük egymást. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Tudtam hogy ez bántja de miért gondolja hogy ő is így fog járni? Az én anyám az ő anyja sőt mindegyikünk anyja túlélte ezt. Az orvos is megmondta hogy Stacey anyja is csak azért nem élte túl mert már túl idős volt.
- Dehogy fogsz. - mondtam kissé felháborodva. Bántott hogy ő ezt gondolta. Mindenki tudja hogy erős és túl lesz rajta.
- Honnan tudod? - kérdezte miközben rám nézett.
- Ne csináld már Chels. Amióta terhes vagy mindenen kiakadsz! - mondtam idegesen miközben felálltam. Rettenetesen dühös voltam. Igen rá. Mindennek a negatív oldalát nézi. A múltkor jön azzal az örökbeadásos dologgal most meg ezzel. Komolyan 3-szor annyi ideget okoz nekem mint a munkám. Csak annyi a baj hogy az életemnél is jobban szeretem. Akármit mondok vagy teszek mindig is szeretni fogom és ő a gyerekem anyja ami nagyon fontos.
- Neked könnyű. Nem te vagy ebben a helyzetben. - mondta sírva majd ő is felállt.
- De Chelsea az életben minden nő túlesik azon egyszer hogy terhes lesz. Te... te szabályosan.. depressziós vagy emiatt. Nem szeretnéd a babát? - kérdeztem mire elfordult. Nem mondott semmit csak nézett maga elé. Szóval nem akarja. Lehet ha nem lenne a gyerek már itt hagyott volna. Talán igaza volt Danielle-nek csak azért van velem mert híres vagyok és gazdag? Hát ha így folytatja lesznek bennem kételyek sőt már vannak is. - Kérdeztem valamit. - emeltem fel a hangom de ő nem válaszolt semmit. Itt betelt a pohár. Sosem voltam az az ideges és erőszakos fajta de most olyan erővel csaptam be a bejárati ajtót hogy félő volt kiszakad a helyéről. Hallottam ahogy Louis Zayn és Niall felváltva kiabál utánam de engem nem érdekelt semmi. Csak egyedül akartam lenni és átgondolni ezt az egészet. Azt hogy a gyerekem anyja nem szeretné ha megszületne. Ezek szerint én vagyok egyedül az aki várja és már így hogy még nem is látta jobban szereti bárkinél. Leültem egy parkban a fűbe. Nem volt rajtam se szemüveg se kapucnyi. Szerettem volna a szellő megfújja a fejem és rájövök talán rájövök hogy miért is történik ez velem. Sokan megbámultak láttam tinilányok arcán hogy örömükben legszívesebben iderohannának hozzám de még szerencse hogy megértő rajongónk vannak ugyanis amint meglátták meggyötört arcomat nem jöttek oda. Sokan odaintettek nekem mire én természetesen visszaintettem és próbáltam mosolyogni ami nem tudom hogy jött össze. Láttam hogy páran direkt mennek el előttem ugyanis olyan szinten megbámultak hogy szinte lyukat égettek a bőrömben. Végül meguntam a bámulást és én magam mentem oda hozzájuk. Hát hagy ne mondjam milyen fejet vágtak. Sokat hisztérikusan kiabálták hogy Liam Payne idejött hozzám. Ezen elmosolyodtam bár nem szeretem ha sírnak vagy sikítoznak. Elképesztő hogy pár rajongó milyen energiát tud belém nyomni. Végül a mosolyom már nem erőltetett hanem őszinte volt. Sőt még meg is röhögtettek mikor elmondták mennyire kivannak az iskolától és hogy tesin is mennyire megdolgoztatják őket. Kb. másfél óráig beszélgethettem a rajongókkal mikor megcsörrent a telefonom. Mikor ránéztem a kijelzőre Louis nevét írta ki. Gondolkoztam hogy felvegyem-e de végül csak felvettem.
- Halló? - szóltam bele.
- Baj van! Nagyon nagy! Szóval most tolod haza a segged. 2 perced van! - mondta idegesen Louis majd letette. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok ki vagyok. Ledermedve álltam a park közepén miközben a lányok értetlenül néztek rám. Aztán egyik pillanatról a másikra kapcsoltam és elkezdtem futni haza. Mikor a ház elé értem ledermedtem . 2 percig gondolkoztam majd benyitottam. Nagy csönd. Mindig is utáltam a nagy csöndet ez mindig utal valamire. Beljebb mentem és a nappaliban ült mindenki kivéve Harry és Stacey de gondolom most ők otthon vannak. Mikor észrevettek Louis felállt és intett a fejével hogy menjünk fel. Mindenki arcán láttam a sajnálatot ami még jobban elbizonytalanított és még félni is elkezdtem. Lassan mentünk fel a lépcsőn . A nagy csendben még a lábunk dobogását is lehetett hallani. Louis benyitott a szobába és leült egy székre majd én is követtem. Láttam rajta hogy nem tudja hogy kezdjen bele. Én pedig tudni akartam már mibe.
- Szóval... - kezdett bele kissé feszülten. Gondolom valahogy kisorsolták ki beszéljen velem és ez Louis-ra esett aki valljuk be nem a szavak mestere. - Chelsea-ről lenne szó. - mondta komolyan. Ettől hirtelen gyorsabban kezdett verni a szívem és egy hatalmas gombóc keletkezett a tokomban. Nyeltem egy nagyot majd vártam hogy Louis folytassa. Nem sokkal később ez be is következett. - Miután elmentél összecsomagolt és elment. - mondta mire felpattantam és kimentem a szobából egyenesen le a nappaliba ahol a többiek még mindig szomorúan néztek rám. Ez rettenetesen idegesített. - Liam! - hallottam Louis hangját. Gondolom utánam szaladt. Hátra fordultam és egy levél volt a kezében. Idenyújtotta nekem én pedig félve elvettem tőle majd mindenki kiment én pedig megsemmisülve álltam a lépcső előtt. Talán Chelsea hagyta itt nekem?
Remegve leültem a nappaliba majd egy kisebb habozás után kinyitottam. Egy lap volt benne és a nyaklánc amibe az volt belevésve hogy C+L=J. Ezt még születésnapjára kapta tőlem. Ez olyan családi nyaklánc lett volna nekem is van ilyen és lett volna Jeremy-nek is. Mikor megláttam a nyakláncot jobban kezdtem félni. Elvégre mi másért venné le mint hogy már nem szeret. Félve de kinyitottam és elkezdtem olvasni.
„Kedves Liam
Tudnod kell hogy nem azért mentem el mert nem szeretlek. De szeretlek mindennél és mindenkinél jobban. Mostanában nagyon sokat veszekedtünk te is és én is idegesek voltunk de ez betudható annak is hogy nem sokára megszületik Jeremy. Ha már itt tartunk. Sajnálom hogy elmentem de nem tehettem mást. Te neked ott a karriered most arra kell koncentrálnod. Ezt nem ronthatja el egy gyerek. Úgy vélem jobb lesz neked nélkülünk és így nyugodtan élheted majd az életed. Ígérem mindig ha látlak majd a TV-ben elmondom Jeremy-nek hogy ott az apukája. Fogja tudni ki az apja ne félj ettől és lehet hogy egy szép napon még találkozni is fogtok. Sajnálom hogy ez így alakult.
Szeretlek: Chelsea! „
Sírva dobtam le a levelet az asztalra majd ültem kocsiba. Halvány lila gőzöm sem volt merre lehet Chelsea de mindenhol bekeresem ha kell Amerika-ba is elrepülök. Nem teheti ezt velem. Mi az hogy jobb nekem nélkülük? Nekem az a legjobb ha együtt lehetek velük nem nélkülük. Egyáltalán gondolkozott mikor ezt csinálta? Kétlem! Rettenetesen gyorsan vezettem. Még szerencse hogy nem volt erre rendőr. Azonban egy piros lámpán sikerült áthajtanom de ekkor már nem volt olyan szerencsém mint a többinél. Egy kamion éppen akkor akart átmenti mikor én elhaladtam így tiszta sebességgel belém rohant. Az egész életem lepergett a szemem előtt és az utolsó dolog amit láttam Chelsea arca volt.
Stacey szemszöge:
„ Kedves lányom!
Már csak te vagy az egyetlen lányom mivel Lexi olyan kedvesen itt hagyott minket. El kell mondanom hogy nagyon szeretlek titeket ha még Lexi nincs is velünk. Kérlek maradj Harry-vel hidd el ő a legjobb fiú számodra. Jobbat sehol sem találsz ő is és te is szereted őt. Ami pedig ezt a kisrugdosót illeti. Azt szeretném ha te nevelnéd fel. Tudom még csak 19 éves vagy. Hidd el sosem akartam hogy ilyen hamar gyereked legyen de most… Most azt szeretném ha abban a hittben élne hogy te vagy az anyja és talán.. Harry az apja. Tudom ez hirtelen sok neked de ezt szeretném. Kérlek tedd meg ez az utolsó kívánságom. Evvel kapcsolatban már mindent elintéztem hisz éreztem hogy nekem ez már nem fog sikerülni. Remélem hogy jó családban fog felnőni a kicsi Justin ( hidd el érzem hogy fiú lesz) .
Szeretlek titeket: Anya!”
A meglepettségtől még sírni sem tudtam. Anyám azt szeretné ha a saját testvérem úgy tekintene rám mint az anyjára. Ez lehetetlen. Nem tudom azt hallani majd tőle hogy úgy szólít anya mikor tudom hogy én nem vagyok az. És Harry? Ezt hogy gondolta? Majd egy 19 éves világsztár felvállal egy gyereket aki nem hogy nem az övé de még az enyém sem. Végül erőt vettem magamon és felálltam majd kimentem a levéllel a kezemben. Harry épp ekkor akart benyitni hozzám. Mikor meglátott elmosolyodott de látta a gyötört arcom szóval ez hamar elmúlt. Aggódva nézett rám majd se szó se beszéd megölelt. Most sikerült sírnom. Az hogy Harry itt van és akármi történik mindig itt lesz hatalmas energiát ad és megnyugtat. Tényleg mindig itt volt nekem mikor apa meghalt mikor Lexi elment és most mikor meghalt anyám és nyakamba zúdult egy gyerek.
- Gyere üljünk le. – mondta Harry majd megfogta a kezemet és leültünk a nappaliba. Nem tudtam hogy kezdjek bele. Gondolom ha gyereket is szeretne azt szeretné hogy az övé legyen és nem is biztos hogy tőlem szeretne. De vettem a bátorságot és szembe fordultam vele. Láttam rajta hogy meglepődött de rámosolyogtam ezzel is megnyugtattam. Félve de belekezdtem.
- Szóval elolvastam a levelet. – mondtam halkan. Meglepődtem mennyire vékony és halk volt most a hangom. Biztos a sok sírás miatt.
- És? – kérdezte. Láttam a szemében a kisebb fajta izgulást és kíváncsiságot.
- Hát.. szóval… Úh basszus… - nem tudtam hogy mondjam el így csak egyszerűen a kezébe nyomtam hogy olvassa el. Eleinte még semmi sem látszott az arcán de a végén már kikerekedett szemekkel olvasta.
- Ez? – kérdezte ledermedve.
- Tudom. Furcsa.. de.. én.. szeretném felnevelni elvégre az öcsém de.. neked.. szóval…. Neked nem muszáj. – mondtam mire ő felnézett nem tudtam a szeméből mit leolvasni. Elvégre megértem én sem reagáltam volna másképpen erre sőt lehet még rosszabbul is.
- Nem! Segítek neked mármint… szóval.. én.. szóval… felnevelem. – mondta ki nehezen legalább is úgy látszott mintha nehezére esne kimondani.
- De Harry nem muszáj. – mondtam mivel az hogy ilyen nehezére esett azt jelenti hogy nem szeretné csak nem akar megbántani. – Majd valahogy elérem Lexi-t elvégre ő csak 23 éves már és neki könnyebb lenne. – mondtam de nem mertem a szemébe nézni. Nem is tudom féltem hogy kiderül hogy igazam van és tényleg nem akarja.
- Figyelj Stacey! . – mondta majd megfogta a kezem. – Tudom milyen fontos neked az öcséd. 6 hónapon keresztül annyira vártad hogy azt nem lehet szavakba önteni. Nem fogom engedni hogy ezek után csak néha-néha lásd. – mondta és ekkor már a szemébe néztem . Láttam a szemében hogy igazat mond. Tényleg igaza volt anyának hogy nála jobb fiút már keresve sem találnék.
- Köszönöm. – mondtam majd sírva a nyakába borultam.
- Szeretlek. – mondta mikor elváltunk egymástól és a szemembe nézett.
- Én is nagyon! . – mondtam majd megcsókoltuk egymást.
Ezután elmondta Harry hogy holnap hazahozhatjuk Justin-t. Nagyon örültem neki és láttam Harry arcán hogy ő is várja és ez jól esett.
- Mit szólnál ha bemennénk hozzá? – kérdezte Harry mosolyogva. Igaz kicsit unatkoztunk mivel nem ment semmi a TV-ben egyedül mikor a More Than This ment az MTV Hits-en vidultunk fel igazán de azon kívül semmi.
- Felőlem mehetünk. – mondtam mosolyogva majd felszaladtunk az emeletre és felöltöztünk ugyanis elég furán voltunk felöltözve. Mivel egy ideje már lent vagyunk nekem pedig nem volt kényelmes a csőnaci és lusta voltam felmenni így egy bugyiban és pólóban voltam. Harry meg szokásához híven bár most egy kicsit visszafogottabb volt egy alsónadrágban feszített. Mikor készen lettünk elindultunk a kórházba. Rögtön a gyerekosztályra mentünk ahol kértünk kisegítését amit viszonylag hamar meg is kaptunk majd megkerestük Justin-t. Mikor bementünk a szobájába békésen aludt. Olyan aranyos volt hogy egyfolytában mosolyogtam. Harry is mosolyogott ahogy láttam és ez jól esett.
- Megfogom tanítani karatézni. – mondta Harry egy váratlan pillanatban.
- Na nem ! És majd verekedni fog az iskolában és ha szerencsénk van már az oviban. – mondtam nevetve.
- Dehogy fog majd megtanítom hogy kell viselkedni és ha nagyobb lesz focizunk és énekelni is megtanítom. – mondta mosolyogva én pedig elérzékenyültem . Ő tényleg fel akarja nevelni nem viccelt.
- Te tényleg komolyan gondoltad hogy felneveled. – mondtam mire elmosolyodott.
- Igen komolyan. – mondta majd megfogta a kezemet és együtt néztük Justin-t. – Olyan mintha gyerekünk született volna. – mondta és hallottam a hangjában hogy ő ezt nem gúnyolásnak szánja.
- Majd egyszer fog. – mondtam mire felnevetett.
- Minél hamarabb mert nem bírom ki hogy ne legyen egy Sarry Stenders baba. – mondta mosolyogva mire hallottunk egy kattanást magunk mögül és egy fekete ruhás pasast aki szalad. Harry rémülten nézett utána de futni már nem tudott mert eltűnt. – Basszus. – mondta majd belerúgott az ágy szélébe.
- Mi volt az? – kérdeztem rémült arccal.
- Na mi? Ami tönkre teszi az életem. – mondta idegesen.
- Egy paparazzi. – mondtam mikor leesett. Hát ez nagyszerű. Majd mindenki arról fog beszélni hogy Harry Syles és barátnője meglátogattak egy kisbabát és miközben nézték saját gyerekükön gondolkoztak. Nagyszerű. Ennél jobb napom már nem is lehetne bár Harry sem panaszkodhat.
- Szerintem menjünk mielőtt még több lenne itt. – mondta Harry. Még utoljára megpusziltam Justin-t mire ő mocorgott és egy cuki baba hangot adott ki ezen mind a ketten elmosolyodtunk majd megfogtuk egymás kezét és elindultunk. Már a parkolóban jártunk amikor Louis hatalmas sebességgel futott hozzánk. Eleve már azon meglepődtünk hogy itt van de ilyen gyorsan futni. Lihegve ért hozzánk mi pedig értetlenül bámultunk.
- Louis nem mondanál valamit? – kérdezte idegesen Harry mire Louis gúnyosan nézett rám.
- Várj nem kapok levegőt. – mondta szaggatottan.
- Gyerünk már. – mondta Harry.
- Chelsea. Liam. Összeveszés. Chelsea elmegy. Liam kiborul. Ő is elmegy. Autóbaleset. Liam újraélesztés. – eleinte mind a ketten értetlenül bámultuk Louis-t majd leesett. Chelsea és Liam összevesztek mire Chelsea elment és mikor Liam ezt megtudta kiborult és elment majd autóbalesetet szenvedett ami annyira súlyos volt hogy most újraélesztik. Amikor leesett hirtelen a számhoz kaptam és megint könnyek gyűltek a szememben. Liam életveszélyben van. Chelsea elhúzott. Anyám meghalt. Harry-re és rám ragadt az öcsém. Így állok most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése