2012. augusztus 15., szerda

19.fejezet Danielle

Szijjasztok!Meg hoztam a következő fejezetet.Ebbe most kevesebb Sarry (Stacey és Harry) van remélem enm gond. A következőben bepótolom!
Jó olvasást!
Bíía xx

Stacey szemszöge:

Amit Harry tesz értem az elmúlt 2 hónapban elmondhatatlanul jól esik.Érzem hogy szeret és ennél öbb már nem is kell.A tegnap este volt életem legszebb éjszakája.Az pedig hogy reggelit csinált nekem rendesen meglepett.Fiú még nem készítettem nekem reggelit ez általában fordítva volt.
Épp öltöztem fel zuhanyzás után amikor egy kar fonódott a derekam köré és a karhoz hang is társult.
-Kezdj pakolni.- mondta csöndben mire kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Már?- kérdeztem de ő csak mosolygott ami bevallom idegesített,
-Igen már.- mondta majd elengedett és ő is elkezdett pakolni.Nem tudtam mire véljem ezt.Talán valami rosszat tettem? De hisz annyira kimutatta hogy szeret most pedig csak úgy haza akar menni? Lehet miután közelebb kerülhetett hozzám rájött hogy nem is én vagyok aki igazából kell neki?Ezért nem akartam olyan hamar lefeküdni vele mert féltem hogy eldob magától.Bár 4 hónap nem monható kevésnek és azelőtt is volt több olyan hogy csak fehérneműben kényeztettük egymást.Egyszerűen összezavarodtam de tettem amit Harry mondott.Összepakoltam az összes ruámat és összeszedtem azokat amiket szétdobáltunk tegnap este.Harry közben egyszer sem szólt hozzám ami nagyon bántott.Ugyan éreztem hogy többször is rajtam nyugtatja tekintetét de nem zólt hozzám egy szót sem.Végül mikor végeztünk feljött a portás a cucciankért - aki megjegyezném folyton engem bámult- és lementünk a kocsihoz amimost nem a limuzin volt hanem egy fehér audi telepjáró.Harry bepakoltatta a pasasssal a cuccokat a csomagtartóba és beült a volán mögé.Már vagy 10 perce uatzhattunk de Harry egy szót sem szólt hozzám.Már rettenetesen idegesített hogy nem mondja a szemembe ha valami baja van így vettem a bátorságot és megkérdeztem.
-Most mit tettem?- kérdeztem miközben felé fordúltam- Láttam az arcán hogy meglepődött amit furcsáltam is.
-Mit tettél volna?- kérdezte értetlenül közben néha-néha rámtekintett.
-Hát.. nem úgy tűnik mint aki annyira kedveli a társaságom.- mondtam flegmán mire megint rámnézett.
- Figyelj nem tettél semmit csak egyszerűen nem akarom hogy eljárjon a szám.- mondta mire kiváncsian néztem rá.
-Eljárjon?- kérdeztem mire ő csak egy mosolyt küldött felém.- Harry mit titkolsz már?- kérdeztem idegesen.
-Nyugodj meg.- mondta majd megfogta a kezem és rárakta a sebességváltóra.Általában mikor együtt utazunk mindig így vezet és igazából olyankor megnyugtat de most csak összezavar.Nem szóltam semmit hagytam hogy fogja a kezem.Mikor láttam hogy nem kanyarodik be a fiúk utcája felé hanm be a városba veszi az irányt érdeklődve néztem rá.
- Harry arra van a ház.- mutattam neki vissza mire felröhögött.
-Mondtam hogy nem ebszélek mert eljár a szám.- mondta mosolyogva.Na jó ez fura de ebből annyit vettem le hogy valahova "el akar rabolni" ahol reményeim szerint kettesben lehetünk.Most ennek örüljek vagy nem?Nem beszél velem egész nap csak azért mert nem akarja hogy valamit kigotyogjon.Hát jó.

Liam szemszöge:

Mikor beléptünk a házba Danielle állt előttünk teljes életnagyságban. Rettenetesen meglepett 5 hónapig semmi jelét nem adta annak hogy még csak él-e még egyáltalán erre meg megjelenik.Mikor hallotta hogy megjöttünk odasétált elénk karbatette a kezét és belekezdett.
-Szégyen.- mondta mikor ránézett Chelsea-re.
-Mit akarsz?- kérdeztem és próbáltam nem figyelni arra amit az előbb mondott.
-Téged.- mondta majd elindult felém.A hatalmas tűsarkúja csak úgy kopogott a padlón azt hittem be is horpad tőle.
-Szállj már le rólam.- mondtam neki miközben léptem eyet hátra hogy még csak 1 méternél közelebb véletlenül se legyen.
-Ne már Liam!Te elhiszed hogy ez a ribanc tőled terhes? Hagyjuk már!Felcsináltatta magát valakivel az útszélén és beadta neked hogy a tied.- mondta gúnyoldóva.Legszivesebben felpofoztam volna de próbáltam arra törekedni hogy nő.
-Hogy mersz így beszélni róla?- kérdeztem kiabálva.Habár attól hogy megverjem tudtam magam tűrtőztetni de hogy a fejét ne üvőltsem le már kevésbé.
-Liam!Egész életetben aki igzaán szeretett az én voltam.Ennek a libának csak a pénz és a hírnév kell.Hagyjuk már.Most majd legalább lesz valaki aki felneveli neki a gyerekét és ráadásul még éhezniük sme kell.Meglesz midenük mert te hülye mindent megadsz nekik.Aztán egy napon azon kapod magad hog itt hagy egy gyerekkel a nyakadon.- mondta egyenesen a szemembe.Chelsea-re rá sem emrtem nézni.Bele sme tudok gondolni milyen rosszul eshet ez most neki hogy egy ideges lány elmondja minden ribancnak.Közelebb mentem hozzá és megszorítottam a kezét de továbbra sem mertem ránézni.- Tudod mit? Hagyjuk!Ha én lettem volna tőled terhes nem mondom el neked és itt hagylak emrt udnám hogy neked most a karriered a fontosabb nem pedig egy gyerek.Vedd már észre Liam nem azért van veled mert szeret.Egyszerűen nincs pénze és te tökéletes vagy ahhoz hogy ezt megadd neki.- mondta tovább as értő mondatokat.Hallottam ahogy Chelsea mellettem felnyög de ezt beadtam annak hogy biztos sír.Aztán éreztem a kezén ahogy remeg majd végül felkiáltott.Gyorsan ránéztem majd elengedte a kezemet és a hasára kapott.
-Mi a baj Chelsea?- kérdeztem aggódva de ő már szinte csak sírt a fájdalomtól.
-Remélem elvetélsz!Majd figyeld meg utána már nem kellesz.De én mentem nem érdekel az álvajúdásod.- mondta majd becsapta maga után az ajtót.
-Mid fáj?Mi a baj?- kérdeztem aggódva Chelsea-től nem törődve azzal amit Danielle mondott.
-A hasam de nagyon.- mondta nyöszörögve a fájdalomtól.
-Azonnal visszamegyünk a kórházba.- mondtam majd felvettem az ölembe.Ekkor Niall lpett le a lépcsőről egy szál gatyában és mikor megláttott minket elfehéredett.
-Mi a baj?- kérdezte aggódva.- Hallottam a kiabálást.- mondta.
-Majd később midnent elmondok most bemegyünk a kórházba.- mondtam amjd becsaptam az ajtót és gyorsan a kocsiba ültettem Chelsea-t ő végig sírt és nyögött amitől még jobban féltem.Az biztos hogy nem most fog szűlni ugyanis az még csak 5 hónap múlva lesz.Remélem nem az amire gondolok mert akkor esküszöm megölöm magam.Mikor beértünk a kórházba gyorsan kiszedtem Chelsea-t és egyenesen a nőgyógyászatra vittem.Dr.Starr éppen a rendelőjéből jött ki és amint meglátott minket odaszaladt.Hallottam hogy pér tinilány fényképez és súgdolózik úgyhogy gondolom 2 perc sem kell és ez fent lesz Twitter-en a fotósok pedig célul a kórházat túűzik ki.Az orvos kinyitotta az ajtót és mondta hogy fektessem le Chelsea-t az ágyra.Mikor megettem leültett egy székre.Annyira nem láttam mit csinál mert pont eltakarta de azt hallottam hogy Chelsea egyre kevesebb nyög.Végül az orvos félreállt és rámnézett.
-Hát nem jó hírek Mr.Payne.- mondta az orvos.
-Ugye nincs semmi baja a babának?- kérdeztem aggódva.
-Nagyon úgy látszik hogy a baba megmarad.De mivel Chelsea összevisszaeszik így gyomorrontása vana mi kiha a babára is ugyanis ugyanazt eszik.Ha lehet menjenek be a tanácsadóhoz és ad egy étrendet Chelsea-nek hogy mit érdemes ilyenkor enni és mennyi mennyiségben.- mondta majd idenyújtotta a lapot amint az orvos neve volt.
-Köszönöm doktor úr.- mondtam majd odamentem Chelsea-hez és felsegítette.- Jobban vagy?- kérdeztem miközben ránéztem.
-Igen.- mondta mosolyogva majd megfoga a kezem és elindultunk a tanácsadóhoz.Mikor bekopogtunk egy mosolygós 40-es éveiben járó szőke nő nyitott ajtót.
-Ó Mr.Payne és Ms.Sualéz már szóltak hogy jönnek.Jöjjenek beljebb.- mondta majd kintebb nyitotta az ajtót.- Nos itt van az étrend amit alkalmaznia kell.Naponta 5-szöri érkezés és midnentpontosan annyi emnnyiségben amennyi le van írva.Ezt komolyan kell venni.- mondta nő amjd elvette tőle a mappát Chelsea.- Magár csak a 4 oldaltól való étkezések vonatkoznak ugynais ha jól tudodm most a 4.hónapban jár.- mondta nő mire a Chelsea bólintott.- Rendben ennyi ha még valami gondja lenne itt a telefonszámon. A nap bármelyik szakjában hívhat elérhető vagyok.- mondta mosolyogva majd árnyúltott egy névjegy kártyát.Megköszöntük a segítséget és hazamentünk.Otthon Chelsea-vel rögtön felmentünk a szobánkba és lefeküdtünk az ágyra.
-Ugye nem hiszed el amit Danielle mondott?- kérdezte tőlem halkan.
-Dehogy is szívem!Ő azt csak azért mondta hogy visszaszerezzen.- mondtam amjdmegpzsultam a fejebúbját.
-Ugye tudod hogy angyon szeretlek?- kérdezte majd rámnézett és elmosolyodott.
-Persze én is szeretlek téged.- mondtam amjd megcsókoltam.Miután ezt megbezséltük az ölembe vettem a laptopom és felnéztem Twitter-re.Ahogy azt vártam minden tele volt a kórházas esettel.Ilyenek mint példáúl "Liam Payne rhanva vitte be az ölébe terhes barátnőjét aki rettenetesen sírt vállán" "Talán elveszették a gyereket Liam Payne-ék?". Chelsea is látta az egészet és egy kicsit kétségbe is esett de lenyugtattam-Úgy döntöttem csinálok egy Twitcam-et hogy elsimítsam a dolgokat.
-Helló mindenki!- köszntem boldogan hisz mi okom lenne nekem most búslakodni?- Látom már elértük a 20 ezert is így belekezdek.- mondtam mikro észrevettem a nézettség hatlmas ugrását.- Cheslea nem veztette el a babánkat még mindig megvan és alig várjuk hogy megszülessen.- mondtam mosolyogva majd ránéztem Chelsea-re aki szintén mosolygott.- Délelőtt Chelsea-nek csak egy kisebb gyomorrontása volt ami kihatott a babára így tanácsadóhoz kellett mennünk.- mondtam.Ezekután kérdésekre válaszoltam és csatlakozott hozzánk Niall és Shell is persze Shel csak a kamera mögé ugyanis róla nem tudnak.Niall lett a felolvasó.
-@Linaloves1Dboys kérdez: hogy fogják hívni?- olvasta fel Niall.Tényleg ezt még nem is jelentettük be.Kérdőn néztem Chelsea-re aki beszélni kezdett.
-Jeremy Logan Payne.- mondta mosolyogva.
-Ó de cuki név.- mondta Niall nyálasan majd fejbe húztam egy pránával mire mindannyian röhögésben törtünk ki.
-@fuckmeimfamous kérdezi: Mikorra várható az érkezése?- olvasta fel Niall és a név hallatán röhögni ekzdetm.
-Már tudom miért ezt a kérdést választottad.Nagyon keratív a név választás.- mondtam nevetve.- Nos pontosan November 15. de általában sosem akkor szoktak születnia mikorra ki vannak írva.- mondtam.
-@Louis_Tomlinson kérdezi: Melyik szereted jobban a kókuszosat avgy a répásat?- mondta Niall nevetve. Hát igen Louis hozza a formáját.
-De miből Boo Bear?- kérdeztem röhögve ekkor csörögni kezdett a telefonom.
-Boo Bear?Ha hazaérek kinyírlak Leeyum.- kaibálta a telefonba.-Én kedvesen megkérdezem hogy répás vagy kókuszos erre Boo Bear-rezel.- kiabálta a telefonba.
-Sajnálom LOUIS.- emeltem ki a nevét.
-Megbocsájtok LIAM.- emelte ki ő is a nevemet.
-Nos miből kell neke kókuszos vagy répás?- kérdeztem a lényegre térve.
-Hát gatyából mi másból?- kérdezt mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga.
-Most komlyan Louis a Bahamakról csak egy gatyát bírsz hozni.
-Jajj nem enekd.Félre ne értsd.Nekem.El az összeset leszaggatta már rólam újat kell venni- mondta mire áú-zott egyet gondolom El behúzott nki egyet.- Na szóval emlyik?
-Mivel ismerlek így répás.- mondtam egyértelműen.
-A francba epdig én márvettem kókuszosat.Na mindegy.- mondta majd elköszöntünk és lettetük.
-Ez sem normális.- mondtam a kamerába.- Niall olvasd a következőt.- mondta mintha én lennék a parancsnok.
-@who'sthatchick kérdezi: Mikor lesz az esküvő?- olvasta fel Niall a kérdést.
-Erről még nem ebszéltünk d emég ráérük.- mondtam mire Chels bólintott.
- @Sarry _Stenders kérdezi: Hol van Sarry?- olvasta fel Niall.
-Valahol nyaralnak kettesben.- mondta Cheslea.
-Hát nem igen kettesebn vagyis 4 napig igen de az 5-ikre megy Stays anyja és Harry anyja nővére.- mondtam Cheslea-re nézve.- Na ennyi elég volt mára. Szeretünk titeket.- ordítottuk bele Niall-lel ketten a kamerába.Nem sokkal később mindenki ment a helyére de előtte Shell elvitte Chels-t enni és mindannyian elemntük aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése