28.fejezet : Nem hiszem el....

Sziasztok! Itt is van az új fejezet. Nem tudom fog-e nektek tetszeni majd eldöntitek. Vészesen közeledünk a blog végéhez. Igazság szerint sajnálom is de nem is mert érdekel mi lesz majd róla a véleményetek.
Jó olvasást!
Bíía xx

Harry szemszöge:
Remegtem. Minden egyes porcikám remegett.Nem mertem a szemébe nézni mert féltem , hogy összetörök és nem merem kimondani amit eldöntöttem. Nem tudom hogy jól döntöttem-e. Valószínűleg nem de ez így neki sokkal jobb lesz ha én szenvedni is fogok. Láttam a szemében a félelmet amint látta rajtam hogy most nem egy jó hírt akarok vele közölni. A számat szólásra nyitottam de nem jött ki rajta egy szó sem.
- Szakítani szeretnék. - mondtam ki amit eldöntöttem. Mikor kimondtam egy világ omlott össze bennem. Tudtam hogy már ezt nem tudom visszavonni pedig most az kívántam. Stacey arca hirtelen sötétűlt el és lett lepett. Lehajtotta a fejét és hallottam ahogy elkezd szipogni.
- De miért? - kérdezte olyan gyerekes olyan lágy hangon hogy ezzel csak megnehezítette a dolgomat. Hátrahajtottam a fejemet és próbáltam elfolytani elő-előjövő könnyeimet. Hogy miért: Én sem tudom. Nem tudom mikor voltam olyan hülye és felelőtlen hogy eldöntöttem jobb így mindkettőnknek. Valószínűleg nem gondolkoztam normálisan vagy csak egyszerűen nem voltam magam. Most hogy belenéztem Stacey könnyes és megterhelt szemibe rájöttem hogy egy igazi barom vagyok. De sajnos már nem tehetek semmit. Kimondtam! Kimondtam azt , amit egy igazán szerelmes ember nem tett volna. Pedig én az vagyok csak kissé megijedtem.
- Sajnálom. - mondtam mivel miért-jére nem tudtam válaszolni. Ha azt mondom hogy "Bocsi Stacey de csak kipróbáltam de amúgy halálosan szerelmes vagyok beléd" Nem hiszem hogy megbocsájtott volna. Ezután nem mondtam semmit csak mielőtt még előtte sírtam volna el magam felkaptam a kabátomat és kimentem a hűvös londoni utcára. Beültem a kocsimba és olyan gyorsan ekzdtem el vezetni mint még soha. Kiadtam magamből mindent. Barom! Barom! Barom! Ennyi volt amit magamra tudtam most mondani. Szeretem. istenem hogyne szeretném. Életem legszebb 8 hónapját adta nekem. Ilyen boldog még sosem voltam. Szerelmes, boldog és teljes. Ez voltam én Satcey-vel az elmúlt 8 hónapban. Most! Most pedig szerelmes, boldogtalan, és hiányos. Egyértelmű hogy Stacey nélkül nem vagyok teljes de ez az űr....ez már örökké így marad hisz nem hsizem hogy nekem Stacey valaha megfog bocsájtani.
Stacey szemszöge:
Megsemmisűlve rotytam a földre és bámúltam magam elé. Kimondta! Kimondta azt a két szót amit azt hittem sose legalább is a közeljövőben nem fog kimondani.Az okát azonban még mindig nem tudom. Talán már nem szeret? Talált valaki mást? Vagy elijeszthettem ezzel a Justin dologgal? Nem tudom. Sírtam nem is hisziztem a padlón miközben arra gondoltam hogy akármennyire is próbálom utálni ezért de nem megy. Szeretem ezt a fiút. Egyszerűen nem megy nélküle az élet. Ha ő nincs kihez jöjjek haza esténként avgy ki melett keljek reggelenkén? Nincs már senkim Justin-on kívűl aki szegény nem is tudja milyen szörnyű élet vár rá. Fog szeretni , csalódni, lesz büszke és biztos fog olyan dolgokat tenni amit nem gondol át és nem sül el jól de majd kap egy pofont az élettől és rájön ezt nem így kellett volna. Talán Harry nekem egy meggondolatlan hiba volt az életben? A pofont pedig maga Harry adta a szakítással? Nem kizárt. De az biztos hogy egész életemben egy pofon sem fájt ennyire nagyon mint ez.
2 nappal később
2 nap. Ennyi idejes emmit sem hallottam Harry-ről sőt az egész abndáról. Egyikőjük sem hívott vagy írt nekem. Úgy érzem az én történetem Harry-vel sőt az egész One Direction-nel itt ért véget. Tudom ilyenen enm szabadna de azon gondolkozok hogy lehet nem kéne meglátogatni Chelsea-t mert valamelyikőjük sőt ha szerencsém van Harry biztos ott lenne. Az elmúlt 2 nap nem telt mással mint depizéssel és vagy 10 100-as zsepi elfogyasztásával. Most is csak itt ülök a szobámban melettem Justin-nal és egy vígjátékkal aminek a címe Ted próbálom felvidítani magam. Igaz hogy ez a film rohadt vicces de még egyszer sem röhögtem fel rajta. Körülbelül a felénél járhattam amikor csengettek. Nyögtem egyet ezzel jelezve lustaságomat és felálltam az ágyról. Előtte belenéztem a tökrübe és megállapítottam hogy minden rendben. Minden rendben a mostani állapotomhoz. Kisírt vörös szem sápadt vehér arc és kiszáradt száj amit egy csodás csók Harry-től biztos újra élesztene sőt engem is. Lassan szinte csúszva elértem az ajtóóig amit nagy nehezen kinyítottam. Az ajtóban pedig Louis állt szomorú arccal. Mikor meglátott eleresztett egy szomorú mosolyt - igen olyan is létezik- majd megszólalt.
- Bejöhetek? - kérdezte halk lágy hangon. Gondolom próbált nem feszültnek tűnni. Nem mondtam semmit csak kijjebb nyitottam az ajtót majd elindúltam a nappali felé ő pedig követett. Mikor beértünk leültem a fotelba és ő is követte a példámat. - Hogy vagy? - kérdezte bár gondolom utána rájött miylen hülyeséget kérdezett hisz csak rám kell nézni.
- Tökéletesen. - mondtam mosolyogva mintha semmi sem lenne de persze ő látta a gúnyt a dologban.
- Beszéltem Harry-vel. - mondta mire görcsbe rándúlt a gyomrom már csak a neve hallatára. Igazából nagyon is kiváncsi voltam arra hogy van. Akármennyire bánt ez hogy szíktott én azt szeretném hogy jól legyen bár gondolom ő fele ennyire sincs padlón mint én.
- Igen? Gondolom éli életét mint előttem. - mondtam gúnyosan amjd felálltam és elemntem egy pohár vízért. Lépteket hallottam magam mögül ami azt jelentette hogy Louis jött utánam.
- Nagyon maga alatt van Stacey. - mondta miközben megállt velem szemben. Láttam az arcán hogy iagazt mod de nem tudtam elhinni. Valmaiért nem.
- Majdnem bevettem. - mondtam miután belekortyoltam egyet a vizembe.
- Látszik rajta hogy megbánta. - mondta. Nem tudom hogy ő most ezzel azt akarja elérni hogy sírva omoljak Harry karjaiba és jöjjek vele újra össze vagy csak azért jött ezt elmondani hogy ne csak azt higyem hogy én vagyok ennyire magam alatt.
- De megtette. Visszaszívni pedig már nem tudja. - mondtam amjd betettem a poharat a mosogatóba. Leültem egy székre majd elekzdtem aza sztalon lévő virágot babrálni amie később rájöttem hogy Harry vette nekem így fogtam kivettem a virágo a vázából és kidobtam. Louis értetlenül nézett rám majd folytatta.
- Rossz így látni titeket. - mondta mire felkaptam a fejem.
- Mi az hogy titeket? Louis engem ti le se szartatok. - mondtam már egy oktávval feljebb. Egész idő alatt még egy SMS-t sme ejtettek most meg azzal jön hogy rossz így látni minket. Hát szép.. nem mondom. Jó színész.
- Tévedsz! Vagy zereszer hívtunk de ki vagy kapcsolva. - mondta mire elkezdtem röhögni. Legalább ne hazudna olyat amiegyértelmű.
- Louis most te hülyének nézel? - kérdeztem nevetve miközben ránéztem de ő továbbra is komoly arccal nézett.
- Akkor nézd meg. - mondta könnyedén. Meghúztam a vállam majd bementem a szobámba ahol Justi békésen aludt. Összegezve békés baba csak nem a legjbb dolog benne hogy van amikor hajnal 3-kor is képes felkelni bár mostanában én sme aludtam sokat szóval nem számított. Megfogtam a telefonom és kimentem Louis-hoz.
- Tessék. - nyomtam a kezébe a tudomásom szerint igen is MŰKÖDŐ telefont. Louis elkezdte nyomogatni de a képernyő továbbra is fekete maradt. Lepetten figyeltem a telefonra miközben Louis egy "Én megmondtam." nézést küldött felém.
- Jó talán.. talán mégis érdeklődtetek irántam . -adtam meg magam mire Louis győztesen elmosolyodott.
- Fogd már fel hogy szeretünk Steys. - mondta mosolyogva Louis majd felállt és megölelt. Ekkor megint eltörtem elkzdtem sírni mire Louis elekzdte a hátamat simopgatni és csitítgatni.
-Innen átveszem. - jött Louis háta mögöl egy hang mire megfordúltam és szinte majd elájúltam mikor megláttam ki áll ott...
Liam szemszöge:
Az elmúlt 3 napban mióta megtudtam hogy Chels kórházban van szinte mindig eldöntöttem hogy meglátogatom de valahogy sosem volt merszem. Ma azonban különös érzés fogott hatalmába mintha muszáj lenne. Ezt az érzést már hívhatom rossz előérzetnek szóval valami vonz oda. Nagy nehezn feltápászkodtam az ágyból és elindúltam a szülészetre. Útközben szóltam egy nővérnek holl leszek. Velem egyébként nagyjából minden rendben. Járni tudok a kezem igaz még gipszben van de amúgy semmi komolyabb. Sajnos 2 hónapra le kellett mondanunk a fellépéseket aminek Paul nem nagyon örült de az egészségem miatt természtesen nem bánta. Beütöttem a liftbe az emelet számát és vártam amíg felérek. Mikor a lipftajtó kinyílt elkezdtem izgúlni. A tenyerem izzadott és visszketett a többi testrészem pedig remegett. Hamarosan elértem Chelsea szobája elé. Remegve emeltem fel szabad kezem és kopogtam 3-mat. A válasz egy lágy halk "Tessék?" volt amire vettem a bátorságot és benyitottam. Chesl éppen egy újságot olvasott és amikor észrvette hogy bejöttem meg egyáltalán hogy ki azonnal letette.
- Liam. - mondta csodálkozva mire én egy gyenge mosolyt küldtem felé.
- Szia. - mondtam halkan majd elindúltam felé.
- Nem hittem hogy meglátogatsz. - mondta miközben a körmét tanúlmányozta.Zavarban volt legalább isúgy tünt.
- Sajnálom. - mondtam majd megfogtam kezét és összekúlcsoltam aze nyémmel.
- Te? Mit? - kérdezte csodálkozva. - Nekem kéne sajnálnom. - mondta már-már könnyezve.
- Meg kellett volna értenem hogy félsz. Ez csak természetes. Elvégre csak 19 vagy nem vagy erre felkészűlve. - mondta majd eltűrtem egy tincset a szeméből amiből most hullott le az első könnycsepp.
- Szeretlek. - mondta azt a szót amit már rég nem hallottam az ő szájából és nagyon jól esett. Átjárt a melegség.
- Én is nagyon szeretlek. - mondtam mosolyogva majd megcsókoltam.
- Hmm... - mondta Cheslea mire eltávolodtam tőle.
- Mi a baj? - kérdeztem kissé réműlten.
- Nem tdom.. - mondta majd felkiáltott egyet és a hasához kapott.
- Hozok orvost. - mondtam majd azonnal felpattanatam és egy orvost kerest. Akit meg is találtam. - Elnézést a barátnőm nem jól érzi magát. - mondtam mire az orvos komoly arcra váltott és jött velem Chelsea szobája felé. Megvizsgálta miközben fogtam Chelsea kezét ami remegett ebből is tudtam hogy elég nagy fájdalmat él most át.
- Itt az idő. - mondta az orvos mire chels-szel egyszerre kaptuk fel a fejünket. - Azonnal hívok orvosokat és beindítjuk a szülsét. - mondta az orvos majd kiment . Kissé lesokkolva álltam Chelsea mellett aki továbbra is szenvedett. Igazából csak most gondoltam bele hogy apuka leszek most mikor már csak pár óra választ el attól hogy lássam. Örültem de egyben aggódtam is ugyanis még csak a 8 és fél hónapos ami egyenlő a koraszüléssel.