Jó olvasást!
Lots of love : Bííía xx
Harry szemszöge:
2 nappal később
Lassan álltam fel a kanapéról ahonnan lassan 5 órája el sem mozdulok. Most azonban muszáj volt mert csengettek. Bányadt képpel nyitottam ajtót azonban mikor kinyitottam bevallom kissé megijedtem.
- Jó napot Mr. Styles. A London Központi Rendőrségről jövünk. - fogott velem kezet az egyik aki felmutatta jelvényét.
- Miben segíthetek? - kérdeztem komor arccal.
- Talán beengedne? - kérdezte mire bólintottam és kijjebb nyitottam az ajtót. Mielptt bezártam volna kinéztem nehogy valamilyen fotós lássa hogy nálam rendőrök vannak. Ebből tuti nagy címlap lenne. - Szóval mi nyomozunk Ms. Thrilwall ügyében. - mondta miközben kivett egy papírtömböt a táskájából. Erre azonnal felcsillant a szemem. Talán találhattak valamit? Vagy esetleg megtudták ki tette?
- És találtak valamit? - kérdeztem miközben betereltem őket a nappaliba hogy leüljenek.
- Épp ezért jöttünk. A segítsége kell. - mondta a másik aki itt létük alatt először szólalt meg.
- Ms. Thrilwall kabátján találtunk egy szőke hajszálat amit be is azonosítottunk. Egy bizonyos Samantha Munroe nevű hölgyet sikerült találnunk. Nem ismeri esetleg? - kérdezte.
- Nem. - mondtam komoran. Azonban ekkor elkezdtek pörögni a kerekek az agyamban. Samantha Munroe... Samantha? Ilyet biztos nem ismerek emlékeznék rá. Munroe.... na ilyet azonban már igen. - Várjon csak.. Munroe? - kérdeztem a rendőr felé nézve.
- Talán eszébe jutott valami? - kérdezte miközben gyorsan előszedett egy papírt.
- Melanie Munroe... őt azonban ismerem. - mondtam mire a hapsi elkezdett írni.
- Nem tudja esetleg hol tartózkodik most éppen Ms. Munroe? - kérdezte.
- Azt nem de megtudhatom. - mondtam miközben kikaptam a zsebemből a telefont. Kikerestem belőle Niall számát és rányomtam a hívásra.
- Szevasz haver. Történt valami? - kérdezte vidáman azonban ez a vidám hang közel sem volt olyan mint máskor.
- Ott van veled Melanie? - kérdeztem.
- Itt miért? - kérdezte kissé lepett hangon.
- Rendben akkor fontos lenne ha most azonnal idejönnétek hozzám. Légyszíves Niall mindent elmondok. - mondtam mire Niall hümmögött egyet és le tette. Bólintottam egyet jelezve a rendőröknek hogy megvan. Pár perc múlva meg is hallottam Niall hangját majd felálltam.
- Na megjöttünk. - mondta majdodajött és lepacsizott velem.
- Gyertek. - invitáltam őket a nappliba hol a rendőrök ültem. Azonban ekkor egy váratlan dolog történt. Amikor Melanie észrevette hogy rendőrök állnak a napaliban hírtelen futásnak eredt. A rendőrök azonban nem hagyták annyiban és utána mentek. Mi Niall-lel csak lepetten néztük hűlt helyüket majd utánuk mentünk. Kint a rendőrök éppen bilincselték Melanie-t miközben elmondták a szokásos szövegüket.
- Mi folyik itt? - szaladt oda Niall a rendőrökhöz.
- Ms.Munroe-t gyilkossági kísérlet használatának gynújával kihallgatásra visszük. Az hogy elszaladt még csak több gynút adott számunkra. - mondta a rendőr Niall-nek aki üres tekintettel sokkolva nézte a rendőrt. Miután ezt elmondta a pasi beült a kocsiba és elment. Óvatosan odamentem Niall-höz és elráncigáltam onnan ugyanis a sokktól mozdúlni sem tudott.
- Szerinted is ő tette? - kérdezte mikoözben leült a nappliba.
- Niall nyugodj meg. Majd a rendőrök mindent elmondanak. - simogattam meg a hátát mire egy nagyot sóhajtott és hátradőlt.
- Én bemegyek Jade-hez. - mondtam miközben felálltam. Niall bólintott egyet de ahogy észrevettem ő nem nagyon akart onnan felállni. Odadobtam neki a házkulcsot hogyha elmenne zárjon be majd beültem a kocsiba és egyenesen a kórházhoz vezettem. A kórház előtt ma először volt rengeteg paparazzi de annyira renegteg hogy egyáltalán nem tudtam magam átvergődni a tömegen így hívni kellett testőrt. Miután megérkezett a segítség kb. 10 perc alatt sikerült keresztül szendevdnünk magunkat. Bent a kórházban mint mindannap ma is nagy sűrgés- forgás ment. Néhány orvos odaköszönt nekem én illedelmesen visszaköszöntem majd mentem egyenesen az 5. emeletre ahol Jade fekszik. Mikor felértem épp szembe találkoztam az orvossal aki ezúttal mosolyogva fogadott ami talán öntött belém egy jó nagy adag reménységet.
- Jó napot Harry. Van egy jó hírem. - mondta mosolyogva miközben kezetráztunk.
- Végre! És mi az? - kérdeztem mosolyogva amit már vagy 3 napja nem tettem.
- Jade állapota egyre jobb. A mai nap már meg-megmozdította karját néha a szemem is megrebbent. Bármelyik pillanatban felkelhet. Valószínűleg ebből kiindúlva a baba is megmarad. Ha szeretné bemeht hozzá. - mondta mire én egyértelműen bólintottam és elindúltam AZ ajtó felé. Halkan benyitottam és megláttam őt. Őt akit már több mint 3 hónapja nem láttam és ez a három nap még csak rátett egy lapáttal. Olyan volt mintha csak aludt volna. Békésen vette a levegőt mellkasa egyenletesen emelkedett fel le. Halkan odamentem az ágyához végig simítottam az arcán és megfogtam puha kezét. Ekkor szeme egy kissé megrebbent és sóhajtott egyet. Biztos vagyok benne hogy érezte hogy itt vagyok legalább is remélem. Ezen tettén elmosolyodtam és elkezdtem neki beszélni.
- El sem tudod képzelni hogy mennyire ideges voltam. Mikor megtudtam hogy mi történt abban a percben legszívesebben mindnekit megvertem volna. Nem tudom elhinni hogy ki volt az a szemét állat aki ilyet tett veled pedig egyáltalán nem érdemelted ezt meg. Képzeld a kisbabánk nem halt meg. Nincs semmi baja ahogy neked sem. Remélem hogy nem sokára beszélhetünk majd és minden olyan lesz mint régen. Sőt jobb. - mondtam könnyeim között majd odahajoltam hozzá és megcsókoltam.
Jade szemszöge:
Mindent hallottam amit Harry mondott. Legbelűl sírtam hogy ennyire aggódott értem de egyben nagyon is jól esett hogy ennyire szeret. Próbáltam kinyitni a szemem és elmondani neki hogy jól vagyok és hogy mennyire szeretem de nem tudtm. Akárhogy próbálkoztam nem sikerült. Végül feladtam a próbálkozást és lenyugodtam egy kicsit. Azonban megint elkezdtem zuhanni és hirtelen egy teraszon találtam magam. Jobban mondva a 1D ház teraszán. Ott álltunk mi. Harry és én. Mint mikor kihívott hogy menjek el hozzá.
- Szia. - mondta halkan a szemembe.
- Szia. - mondtam majd kaptam egy szenvedélyes de rövid csókot.
. Gyere mutatok valamit. - mondta majd összekulcsolta kezeinket és a kert végé felé kezdett irányítani.Egy kis faház volt ott amire segített Harry felmászni. Egy normális faház volt. Egy olyan amit a gyerekek szoktak csinálni az apukájukkal. De ez mégis más volt mert volt benne ágy és TV.
- Wow. - mondtam mosolyogva. Harry ezen csak felröhögött majd az ágy felé kezdett húzni. - Feküdj le. - mondta majd tettem amit mondott ő pedig eltűnt. Egy perc múlva egy távirányítóval a kezében tért vissza majd lefeküdt mellém. Megnyomta a távirányítót majd a tetőt kezdett lefelé menni és a csillagos ég tárult elénk. Gyönyörű volt. - Mindig idejövök ha valami bánt. Eddig senkit sem engedtem fel még a fiúkat sem. - mondta Harry.Ez nagyon jól esett. Ezek szerint én igen is fontos vagyok számára ha megmutatta nekem ezt a helyet. - Látod azt a csillagot? - mutatott egy felé. - Te olyan gyönyörű vagy számomra mint az a csillag. - mondta ekkor már rám nézve. Ilyet szépet még senki sem mondott nekem. Ez egy gyönyörű pillanat volt. Odabújtam hozzá és megcsókoltam. A csók egyre jobban kezdett elmélyülni míg nem Harry reám nem gördült és elkezdte a derekamat simogatni amitől kirázott a hideg.
- Várj! - mondtam mire Harry egy kicsit rémült arccal nézett rám. Biztos megijesztettem.- Ígérd meg ha ezt most megtesszük nem fogsz levegőnek tekinteni holnap. - mondtam.
- Megígérem mert Jade Thrilwall én Szeretlek! - mondta mélyen a szemembe. Nem is várva válaszomat azonnal lecsapott az ajkaimra.
Azt az éjszakát sosem fogom elfelejteni. Hisz akkor mondta ki először hogy szeret és akkor történt meg köztünk először az a bizonyos dolog. Imádtam. Minden csodálatos volt úgy történt ahogy történnie kellett és így utólag belegondolva sem tettem volna másképp mint akkor. A talaj megint kezdett remegni alattam majd megint zuhantam. Ezúttal egy pláza elé pontosabban az elé ahol először összevesztünk.
- Mennyi időre?
- 9 hónap.
- 9 hónap? Az majdnem egy év Jade! És már vasárnap. Ugye ez most vicc?
...............................................................
- Jade! Miért mentél el?
- Mi az hogy miért?
- Még te haragszol rám? Nem én megyek el 9 hónapra.
- Mert azt hiszed az az én hibám?
- Igen.
- Utállak.
Eléggé fura volt ezt a jelenetet végig nézni. Most jöttem rá hogy azokat a szavakat amiket akkor mondtam egyáltalán nem gondoltam komolyan. Meg hát... tényleg elég hülyék voltunk így nézve dolgokat. Nem tudtuk normális ember módjára megbeszélni a dolgokat pedig ez kis semmiség volt. Mikor azt hittem hogy kész ennyi nincs már több tévedtem ugyanis most meg a münheni karácsony vásár közepén találtam magam szintén Harry-vel.
- Jade!
- Mit akarsz Harry?
Szerenék bocsánatot kérni.
- Jó megvolt! Mehetek?
- Nem Jade! Nem engedlek el amíg ezt nem tisztázzuk.
- Mit szeretnél Harry? Megint leordítani a fejem?
- Azt szeretném ha mindent folytatnánk ott ahol abbahagytuk.
- Igen Harry! Csak szeretnéd.
- De értsd meg hogy szeretnék veled járni.
- De értsd meg hogy szeretnék veled járni.
- Igen? És mi van ha én nem?
- Szóval nem?
- Harry...
- Hát ez elég egyértelmű.
- Most mit vársz? Hogy ugorjak a nyakadba?
- Azt hittem egy ilyen kis szarságért meg bírsz bocsánatni. Jade nem vetted észre milyen egy kis hülyeségen vesztünk össze.
- Mond meg Harry! Hány lánnyal feküdtél le míg távol voltam?
- Eggyel sem! De ez.. most hogy jön ide?Nézd Jade.Nem azért jöttem ide München-be hogy nélküled enjek el. Azért jöttem mert egyszerűen nem bírtam nélküled. Bocsáss meg nekem kérlek.Ha kell le is térdelek.
- Harry állj fel mindneki minket néz.
- Ó tényleg? Jó estét!
- Jó megbocsájtok csak állj fel.
- Tényleg?
- Tényleg.
Végig nevettem ezen a jeleneten. Olyan aranyos volt Harry hogy próbált mindenféleképpen visszaszerezni. Szerintem nagyon kevés fiú teszi meg ezt egy lányért.
Hirtelen megint kezdtem zuhanni azonban ez a zuhanás más volt. Úgy éreztem mintha az egész testemet vonzaná valami majd hirtelen a saját kórtermemben találtam magam. Ott feküdtem Harry pedig a kezemet fogva még mindig mosolyogva mesélt nekem. Ekkor azonban a saját testem kezdett magához húzni mint valami mágnes és végül teljesen ráhelyezkedtem és egy hatalmas nagy lélegzetvétellel kinyíltak a szemeim....




![Boldog család
A váróteremben voltam Harryvel.A kezemet fogta,miközben a hasamat simogattam,hogy lenyugodjak az első ultrahangom előtt.Harry a másik kezét a lábára tette,s idegroncsként dobolt rajta ujjaival. Nyugtatásképp megszorítottam a kezét,hogy minden rendben lesz. Megnyugodott egy picit,majd rám nézett. Rám mosolygott,én pedig vissza.-[T/N] Styles.-hallottam a nevemet.Harryvel mindketten a nővérre néztünk,aki egy mappa mögül figyelt minket. Mindketten felálltunk ,s mielőzz elmentünk volna,Harry megszorította a kezem.Hogy biztatásból vagy idegességből,nem tudom.Én és harry a szobában voltunk és Harry nem tudott lenyugodni.-Bébi,minden rendben lesz.-mondtam,miközben felnéztem ráHarry vett egy nagy,mély levegőt.-De mi van,ha valami baj van?- kifújta a levegőt és aggódva nézett rámMegráztam a fejem,s kinyújtottam a kezem felé. Lehajolt hozzám és megölelt.-Egy gyönyörű és egészséges kisbabánk lesz Harry,Minden rendben lesz.- mondtam a hátát simogatva.Harry szorosabban ölelt és bólintott. Hamarosan elkezdődött az ultrahang és Harry meg én,mindent láttunk magunk előtt a kis képernyőn. Mosolyogtam és felnéztem Harryre. Ő is mosolygott és áhitattal figyelte a monitort.Kiengedett egy nevetést és a szája kissé nyitva maradt,ahogy közelebb ment a képernyőhöz.Aztán hátradőlt a székében és becsukta a száját. Csak nézte a képernyőt és szivogatta ajkait. Látttam a gyönyörű zöld szemeiben,hogy küszködik a könnyeivel ,ahogy szipog.
-Az én gyerekem. - suttogta rekedten ahogy a képernyőre mutatott. Lassan patakokban folyt a könny az arcán,ahogy az enyénem is. Hagytam hogy zokogjak,s Harry lassan felém terelte figyelmét.- Kisbabánk van.-mondta örömittas hangon.Bólitottam és Harry felállt a székéből. Magához húzott egy jó szoros ölelésre és biztos vagyok benne,hogy érezte ahogy a könnyeim eláztatják a pólóját. Így ültünk még ott egy picit,amíg Harry el nem húzódott és nem figyelt újra a képernyőre.- Ez a legcsodálatosabb pillanat az életemben.Alig várom hogy láthassam a csodálatos gyermekünket.-harry mondta én egyetértően bólintottam és mosolyogtam. Mi egy család leszünk.Én,Harry és a kisbabánk.
~E](http://25.media.tumblr.com/d85167cbc5a787ee051e79650c442a06/tumblr_meoafi4Swt1rz1nvyo1_250.gif)

![Az anyám pasija-Mrs.Narrynek(~E)
A szobámban ülök. Épp a kedvenc együttesem megy a TV-ben a The Wanted. Elkezdtem énekelni, majd hallottam lentről egy ajtócsapódást. Kirohantam a szobámból, leszaladtam a lépcsőn majd megnéztem, hogy ki jöttek. Az anyám és a pasija. Na igen.. a pasija 18 éves annyi MINT ÉN!!! És ez anyám pasija… úristen nem értettem sosem anyámat. Mondjuk azt nem mondhatom, hogy rossz pasi, mert nem az, csak furcsa hogy anyámmal állt össze.
- Szia kicsim! - mondta anyu és megölelt.
- Hello. - mondtam Anyunak és a pasijának, Harrynek.
- Szió. - mondta majd adtunk egymásnak 2 puszit. Az illata Channel egyik illatára emlékeztett. És milyen jó illata van.. úristen!
- Mi jót csináltál eddig? - kérdezte anya kedvesen és kiment a konyhába. Követtem, de hallottam ahogy Harry követ és éreztem a tekintetét magamon.
- TVtem meg tanultam. - mondtam és leültem a pulthoz. Harry leült mellém, majd néztük ahogy anyu csinálja a kaját. Már 2 hónapja együtt vannak anyuval, de még sosem indultam be ennyire az anyám pasijára. - Viszont megyek fel… - nagyot nyeltem. - Mert megy a kedvenc műsorom.
Felszaladtam a lépcsőn, benyitottam az ajtón. Lentről annyit hallottam, hogy csapódik az ajtó. Azt hittem, hogy Harry ment el. Vettem egy nagy levegőt. Leültem a fotelbe, elterültem kényelmes, majd megnyitottam egy közös képemet Harryvel amit egy bulin csináltunk. Kezem levándorolt testemen. Elsőnek melleimet simogattam, majd mikor már éreztem, hogy nedvesedek akkor lenyúltam és tangámon keresztül a csiklómat izgattam. Halk nyögések hagyták el a számat és fantáziám beindult. Csak Harry és én egy szobába. Ahogy kockás hasa érinti a melleimet. Teljesen benedvesedtem, ezért tangám alá nyúltam és elkezdtem feldugni magamnak az ujjaimat. Elsőnek 1-t, majd 2-t. Végül a 3-ik ujjamat is feldugtam. Remegett a kezem, hátam ívbe feszült, felsikítottam és elélveztem. Kinyitottam a szemem és Harryvel találtam szembe magam.
- Úristen mióta vagy itt? - kérdeztem és kihúztam ujjaimat és ajkamat kezdtem harapdálni.
- Elég régóta. - mondta és nyakamra tette a kezét, majd hevesen megcsókolt. Ajkaink szinte lángoltak annyira hevesen csókolóztunk. A hajába túrtam, mire megfogta a hátamat és a térdhajlatom majd felemelt és óvatósan letett az ágyra. Csókcsatánkat nem hagytuk abba. Harrynek a kockás ingjét kezdtem kigombolni míg ő a melleimet markolászta. Elváltunk egy percre. Levettünk magunkról mindent. A szoba minden szegletében található volt valamilyen ruhadarab. Csak mi maradtunk anyaszült meztelenül és a köztünk egyre forróbb levegő. Elkezdte a nyakamat, a vállgödrömet és melleimet szívogatni. Közben hajába túrtam és izmos hátát simogattam.
- Annyira piszkosul akarlak! - súgta a fülembe Harry elképesztően szexi, mély hanggal.
- Akkor most dugj meg! - súgtam vissza, mire két lábamat a dereka köré fontam és próbáltam közelebb tolni magamhoz.
- Várj egy percet. - mondta majd lehajolt és csiklómat kezdte el nyalni. Egyre hevesebben nyalta, majd ment lejjebb és mikor az érzékenyebb területre ért akkor megfogtam a fejét és lefele kezdtem nyomni, hogy mélyebbre hatoljon bele nyelvével vaginámba.
- H-H-Harry. - próbáltam valami értelmeset kinyögni, de csak egy erős haj túrás majd egy sikítás telt ki tőlem az orgazmusom után-közben. - Istenem! - mondtam és vettem egy nagy levegőt. - Én jövök. - pusziltam meg a nyakát és fordítottunk a helyzetünkön. Lejjebb mentem és büszkén néztem a már kemény péniszre.
- Hmm. - mondtam mikor szemmértékemmel megállapítottam a méretet. Elsőnek a kezemmel izgattam, majd mikor már a kezem elfáradt akkor megnyaltam és elkezdtem bal kezemmel izgatni csiklóm. A hatalmas péniszt egy ideig csak nyaltam, majd Harry megfogta a hajamat és szószerint lenyomta a torkomon a méretét. Ezt játszottam még egy ideig, hogy tövig bekapom, majd jobb kezemmel verni kezdtem a farkát és számmal is kényeztettem. Harry száját halk illetve néha hangos, férfias nyögés hagyta el ajkait.
- [T/N]…[T/N]… - mondta és levegő vétele gyorsult. Egyetlen lett. Vadabban elkezdtem verni és szopni a farkát, majd egy pár percen belül a farka nedve a számba került. Mind lenyeltem majd feültem a medencéjére. Farkát hátulról elkezdtem verni, majd fel-le “ugrálni” kezdtem a medencéjén. Néha érintette a hátamat a farka és akkor férfias nyögéseket adott ki. Egy hirtelen mozdulattal lerántott magához, majd a fülembe súgta.
- Meddig fogsz még kínozni? - hangjába haragot és kéjt éreztem.
- Sokáig. - mondtam majd egy elégedett mosollyal az arcomon letérdeltem elé. Meglepetésemre felállt és az éjjeli szekrényemhez ment.
- Ez most komoly? Honnan tudtad? - kérdeztem, de nem válaszolt. Csak ott ültem az ágy szélén és láttam, hogy Harry sétál felém. - Ugye nem? - kérdeztem, de ő erőszakosan széttette a lábaimat és minden izgatás nélkül belém dugta a vibrátort. Ki-be, ki-be.
- Ahh… - nyögtem folyamatosan és nyaka kőré fontam a kezem. - Ne kínozz! - mondtam és végigkarmoltam a hátát az élvezettől. - Ne, ne, Harry ne! - a mondat végét már sikítva mondtam, ugyanis az eufória és az orgazmus egyszerre talált meg. Harry számhoz emelte a vibrátort, majd lenyaltam róla a nedvem. Eldobta az ágyam végébe a vibrátort, majd farka tövét csiklómhoz tette. Elkezdett nyolcasokat írni rajta, majd fel-le mozgatta. Odahajolt a nyakamhoz és bal kezével a mellemet izgatta.
- Akarod? - kérdezte és szexis hangja beindított.. mégjobban.
- Igen, mindennél jobban. - mondtam majd Harry lassan elkezdte bedugni farkát a bejáratomba. - Oh istenem! - mondtam és a lepedőt markolásztam mindkét kezemmel annyira jól csinálta.
- Tövig is mehet? - kérdezte és megfogta csípőmet és felemelte. Félénken bólintottam és tövig benyomta.
- Isteneeeem. - kerekedett ki a szemem és csiklómat kezdtem el izgatni. Harry lassan de mindegy eggyes tolásnál akkorákat tolt, hogy elérjen a g-pontomig.
- Nem fogom sokáig bírni. - mondta Harry csíkkápréselve ajkait.
Harry elkezdett gyorsan dugni. Szószerint mint egy ribancot. Én csak nagyokat sóhajtottam és nyögtem, majd mikor már a farkával belém élvezett és még nem voltam a csúcson. Kezemmel a vibrátorért nyúltam, majd Harry értette a célzást és elkezdte gyorsan mozgatni bennem a játékszert.
- Ha-Ha… - nyögtem és végül én is elélveztem. - Isteni vagy! - mondtam és mellémfeküdt. Egy takaró alá bújtunk majd vad csókokkal kényesztettük egymást. Aznap este el bAszélgettük az időt és hogy anya hol volt? Kit érdekel??!!!
Mrs.Kitti Styles](http://24.media.tumblr.com/tumblr_mct8l862RH1rz1nvyo1_500.jpg)
